Boldog újévet így 9 hónappal később. Nem fogok mentegetőzni, fogalmam sincs, hogy egyáltalán olvas-e még valaki, vagy maradt-e még itt akárki is, de mindig is magamnak írtam elsősorban, szóval akármennyire is ridegnek tűnik, nem kérek bocsánatot senkitől. Rengeteg dolog történt velem az utóbbi időben. Szerettem volna írni, de nem volt rá lehetőségem, telefonról pedig nem volt valami élvezetes. Egy biztos. Ha Isten létezik, engem még mindig gecire gyűlöl. 

Nyáron végül szerelmet vallottál nekem. Egy padon ültünk és kihalásztál egy bogarat a blúzomból, amitől tiszta libabőr lettem és aztán elkezded magyarázni, miért is olyan inspiráló Machiavelli, de megint egyszer belegabalyodtál egy hosszú mondatba és megbotlott a nyelved én pedig nevettem, mert olyan aranyos voltál és aztán … aztán azt mondtad, hogy szeretsz. Csak úgy a semmiből, minden bevezető nélkül. És megállt az idő. [ Ugye Te is emlékszel? Mert nekem még most, visszaemlékezés közben is megáll a szívem. A kezem remegni kezdett és összevissza fecsegtem, Te pedig megismételted - újra és újra. Ha választhatnék egy személyes mennyországot, ahol a hálálom után az egész örökkévalóságot kellene eltöltenem, ezt a délutánt választanám. Habozás nélkül. ]

A következő nyáron egy szál vörös rózsával a kezemben álltam a vonatállomáson és búcsúcsókot nyomtam egy elbűvölő fiú szájára - filmbe illő jelenet lehetett volna. De csak Te jártál a fejemben. Az, hogy soha nem vettél nekem virágot és nem voltál ilyen figyelmes és kedves és nem bókoltál ennyit és nem jöttél el velem a kávézóba, ahol cicákat lehet simogatni. És az, hogy mégis jobban szerettelek, mint ahogyan őt valaha is szeretni tudtam volna. [ Mire felszálltam a vágányra már tudtam, többé nem látom majd. Látod? Még a kisujjadat se kellett mozdítanod ahhoz, hogy megvédhesd a szívemet - senkinek se lehetett esélye az emléked ellen, amit láthatatlan köpenyként hordtam mindig és mindenhol. Szomorú, hogy én sok véres csata árán se tudtam megőrizni a Te szívedet. ]

Megint nyár van. Lustán bújt elő, sokat váratott magára és végülis sok zápor és zivatar kíséretében érkezett meg, de végre itt van. És ha a lelkem egy darabkája ott ragadt is a mi kis mennyországunkban, eltökéltem, hogy idén ledobom magamról a köpenyt. [ Már nem félek továbblépni. Nem sokára én is olyan boldog leszek majd, mint Te. És egy szép napon jót nevetünk majd a bogáron a blúzomban és a Machiavellis nyelvbotláson és azon, hogy akkor és ott nem mondtam ki én is: Nagyon szeretlek. ]

#szeretemaszavakat

,, Tudod, az ember felébred éjjel és levegő után kapkod... Kinyújtja kezét a sötétben, és egy kezet keres. Nem bírja megérteni, hogy a másik nincs többé, nincs a közelben, a szomszéd házban vagy utcában. Hiába megy az utcán, a másik nem jöhet vele szemközt. "

Sajnos nagyon sokan esünk bele abba a hibába, hogy olyan embereket engedünk be az életünkbe, akiket soha sem kellett volna. Az, hogy szerelmesek leszünk a végén, már csak hab a tortán. 

Nem is olyan rég írtam a saját szemszögemből a szerelemről egy bejegyzést, kicsit kötelességemnek érzem, hogy promózzam, ha már megint szerelem, meg párkapcsolatok. Sőt, mi több, már ott előre jeleztem, hogy írni fogok az árnyoldaláról is. < bejegyzés >

Ha érdekel, akkor kattints. Ha pedig már olvastad, akkor folytasd nyugodtan az olvasást.

Nagyon sokan esünk bele abba a bizonyos "hibába", amit a köznyelv szerelemként tart számon. Magával a szerelemmel nincs is semmi gond, hiszen egy csodálatos, "földöntúli" érzés. < Akkor, ha a megfelelő emberbe szeretsz bele. >

Azok, akik még nem tapasztalták meg soha, nagyjából úgy írják le, ahogyan azt a filmekben látják, amit a többi ember megetet velük < és mindenki mással egyaránt >  Tipikus rózsaszín füstfelhő, és a többi unalmas / mainstream fos. Szóval tényleg minden, ami csak kell.

De valójában mi is a szerelem?