Boldog újévet így 9 hónappal később. Nem fogok mentegetőzni, fogalmam sincs, hogy egyáltalán olvas-e még valaki, vagy maradt-e még itt akárki is, de mindig is magamnak írtam elsősorban, szóval akármennyire is ridegnek tűnik, nem kérek bocsánatot senkitől. Rengeteg dolog történt velem az utóbbi időben. Szerettem volna írni, de nem volt rá lehetőségem, telefonról pedig nem volt valami élvezetes. Egy biztos. Ha Isten létezik, engem még mindig gecire gyűlöl. 

22:53

Most éppen visszaolvasom az előző bejegyzésemet, hogy tisztában legyek vele, mégis hol hagytam abba az egészet.

22:55

Oké, két perc alatt megvolt, csak átfutottam. Az exemről volt szó, hogy milyen szinten átbaszott, meg még anno az érettségimről, hogy milyen jól sikerült. ( Akkor nagyon boldog voltam, nyilván egy hatalmas sikerélmény volt számomra, mert senki sem bízott bennem, és csak azt hallgattam egész életemben, hogy nem lesz belőlem semmi és senki, és nem érek semmit. Úgy éreztem, hogy nyertem. Megmutattam nekik. Akkor ez jól esett, de ugye tudjuk, hogy ez a boldogság nem tart túl sokáig. Később már ezt sem értékelték, de én időközben felnőttem, és már semmire sem vágyom, csak arra, hogy büszkévé tegyem saját magam. Nem fogok hazudni, itt lehetek egyedül őszinte saját magammal szemben, nagyon szarul érintett először, de nem lepett meg, és túl is léptem rajta. Ennyit erről. )

Említettem egy srácot akivel akkor dumáltam, miután kiderült, hogy az exem tönkrebaszott. Akiben még reménykedtem, és miután vége lett az exemmel, folyamatosan beszélgettünk, nem telt el nap, hogy ne telefonáltunk volna, vagy ne beszéltünk volna. Szükségem volt a törődésre, a szeretetre, még akkor is, ha hamis volt. Nem érdekelt semmi. Én beleszerettem. Tetszett, hogy tudta magáról, hogy jól néz ki, tipikus rosszfiú volt, rengeteg nőt megdugott, de engem ez sem zavart. Különlegesnek éreztem magam, mert sosem mondott még senki sem olyan dolgokat nekem, amiket ő. " Veled minden olyan könnyű, csak eddig senki sem tudott veled bánni. " Már nem emlékszem rá tisztán, de ezzel is belopta magát a szívembe. Előtte azt hittem, hogy már soha többé nem leszek képes úgy szeretni, ahogy előtte képes voltam rá. Tévedtem. Először csak kiakart használni, csak szimplán megakart dugni, de ez sem érdekelt. Azonnal lefeküdtem vele, ahogy lehetőségem nyílt rá. Én már régóta szerettem, csak rá vártam. 2021 Január elsején végül összejöttünk, belémszeretett.  Rózsaszín köd, mellette végre nőnek érezhettem magam, biztonságban éreztem magam mellette, mert ha valaki rám nézett volna, ő tuti megölte volna. Soha egyik kapcsolatomban sem érezhettem magam igazán nőnek. Erős vagyok, magabiztos, és megtudom magam védeni ha szükséges, de néha szükségem van arra, hogy megvédjenek. Akár magamtól, akár másoktól. Ő ezt is megadta nekem.  Az elején jól ment minden, nem tudom mikor voltam utoljára ilyen boldog, és már a jövőnket terveztük. Decemberben már össze is költöztünk volna, Képes lettem volna mindenemet feladni érte, annyira szerettem. Szinte biztos voltam benne, hogy Ő lesz az utolsó, és nem is akartam már mást. Már nem akartam ismerkedni, én megtaláltam Őt, Ő megtalált engem. Soha életemben nem szerettem volna gyereket szülni, de Őt annyira szerettem, hogy azon kaptam magam, hogy már babaneveket nézegetek a neten. Elterveztem vele az életemet, Elképzeltem, hogy lesz egy boldog családunk, összeházasodunk, és együtt öregszünk majd meg.

De rengeteg probléma volt vele. Agresszív volt, rengetegszer megalázott, és sajnos hiába reménykedtem abban, hogy majd értem megváltozik, minden hiábavaló volt. Nem voltam elég neki, megnézett más nőket, és a szemembe is mondta, hogy ha meglát egy jó csajt, akkor az első gondolata az, hogy megdugná. Amennyire én tudom, nem csalt meg, de rengeteg fájdalmat okozott nekem. Még mindig szedem a gyógyszereket, akkor is szedtem. Nem vagyok büszke rá, de a túladagolásba menekültem mindig. Nem akartam érezni a fájdalmat, nem akartam azt érezni, hogy nem vagyok elég, nem akartam azon agyalni, hogy vajon miért nem vagyok elég jó neki? Mindig is a nők rabja volt, rettentően egyszerű ember volt. Négy szükséglete volt. Szex, nők, kaja, és fű. Próbáltam helyrehozni mindent még akkor is, amikor már mélyen legbelül tudtam, hogy reménytelen. Nem kértem tőle sokat. Rengeteget változtam. Csak annyit szerettem volna, hogy én legyek a mindene, és csak engem akarjon. Ne alázzon meg azzal, hogy más nők után is nyáladzik. Mindig elirányította a témát, ha erről szerettem volna beszélni vele. Én kielégítettem minden szükségletét, megadtam neki azt a szeretetet, amit soha senkitől sem kapott meg, és azt is megmondta nekem, hogy soha senkivel sem volt még ennyire boldog. Mégis bántott. Titkolózott előttem. Tudtam, hogy valami nincs rendben. Ezután jött az, hogy feltörtem a telefonját. Tudom hogy toxic dolog, de az intuícióm mindig tökéletes. Találtam egy lekötözött nőt a titkosított galériájában. Egy kép volt. Végigmentem az összes üzenetén, a megosztott képein. A barátainak elküldte az intim fotóimat, aztán olyanokat írt rólam, hogy jobb lenne, ha a fejemre húznék egy zacskót. ( Nyilván viccelődött, meg menőzött a haverja előtt, mert ha olyan csúnyának tartott volna, akkor nem lett volna együtt velem. De akkor is undorító húzás volt. )A húga esküvőjére készülődtünk, és hát nő vagyok, nyilván szerettem volna kihozni magamból a legjobbat, szerettem volna szép lenni, főleg úgy, hogy az esküvőn az egész családjával találkoztam volna. Fontos volt nekem, hogy mit fognak rólam gondolni, szerettem volna, ha szimpatikus lettem volna nekik. Ezt követően a haverjaitól kérdezgette, hogy vannak e jó kis ribancok a melóhelyen, mutassa meg neki őket. Küldött még egy üzenetet a barátjának arról, hogy idézem: " Milyen basznivaló kis kurva jött most a melóhelyre, ahol dolgozik. " Itt még bizony nincs vége. Egy vonaton megismerkedett egy lánnyal, a beszélgetést törölte, erről is úgy értesültem, hogy küldött a messengeres beszélgetéséről egy screenshotot a haverjáról. A beszélgetést törölte. Még mindig próbálkoztam. Válaszokat akartam, még mindig úgy gondoltam, hogy helyre lehet ezt hozni, nem akartam feladni. Utoljára felhívtam, és megkérdeztem tőle, hogy mit beszélgetett a lánnyal a vonaton, a messengeren, és mi történt köztük. Kijelentette, hogy nem fog válaszolni, és vagy elengedem a témát, vagy szakít velem. Rengeteget sírtam miatta, nem éreztem magam elég jónak. Teljesen összetörtem. 7 hónapot bírtam. 7 hónapig reménykedtem, őszintén hittem, hogy megtudom változtatni. Nem volt B tervem, nekem csak Ő volt. Legbelül már tudtam, hogy lehetetlen küldetés, akármennyire is szerettem volna, ha megváltozik értem. De már nem tudtam elviselni több megaláztatást, úgy gondoltam, hogy ettől már még az egyedüllét is jobb, ráeszméltem arra, hogy nem ezt érdemlem. Akármennyire is nehéz volt, meg kellett hoznom ezt a döntést. Pedig iszonyatosan boldog voltam vele. Elviseltem minden szarságát, rengeteget segítettem neki, ő sosem törődött velem. Ha a problémáimról szerettem volna vele beszélni, elirányította a témát. Tudom, hogy a maga módján szeretett, és fontos is voltam neki, de nem eléggé. Amikor csak ketten voltunk, folyamatosan szeretgetett, csókolgatta a kezemet, akármikor együtt aludtunk, addig ölelt, ameddig fel nem ébredtünk. Álmából is felébredt, hogy ha arra eszmélt, hogy nem ölel. Tudom, hogy az előző exemről azt mondtam, hogy ő volt az igazi számomra, és sosem fogom elfelejteni, de tévedtem. Őt is eszméletlenül szerettem, de miután megismertem R-t, a függőjévé váltam. Már július óta vége van, és még mindig vele álmodom, még mindig szenvedem, még mindig gondolok rá, még mindig fáj, hogy nincs mellettem, még mindig rettenetesen fáj, hogy nem voltam elég neki, nem voltam számára elég fontos. Tudom, hogy ezek után gyűlölnöm kellene, de valahogy nem megy. 

Eltelt egy hónap a szakítás után. Teljesen megszűntek az érzelmeim, nem akartam már semmit sem, teljesen elveszítettem a hitemet, kiölt belőlem mindent. Soha többé nem akartam már kapcsolatot.

Aztán találkoztam valakivel. Akkor sem akartam semmit, ( a másik fél sem ), de nyilván vannak szükségleteim, csak egy egyéjszakás kalandot szerettem volna. A srác végül belémszeretett, én még mindig üres voltam. Eltelt egy kis idő, aztán csak úgy heccből belementem. Mi a legrosszabb ami történhet? Semmi. Vagy elutasítom, vagy megpróbálok újra szeretni. Tudom, csúnya dolog, de nem érdekelt. 

Összejöttünk. Csodálatos ember, a legjobbat érdemli, nyugodt vagyok, ha vele vagyok, érzek iránta valamit, de képtelen vagyok arra a szeretetre, amilyenre R előtt képes voltam. Talán nem is érdemlem meg. Nem tudom mi fog történni ezzel a kapcsolattal. Talán soha többet nem is leszek képes szeretni mást R-en kívül. Úgy érzem, hogy sosem leszek túl rajta. Pedig mint ahogy mondtam, gyűlölnöm kellene. Nem érdemelt meg soha. Mégis kísért. Róla álmodom, még mindig reménykedem, hogy kapok majd tőle egy üzenetet, hogy talán majd újra megkeres, hogy egyszer majd visszakaphatom. Talán majd egy másik életben. Szeretném szeretni a jelenlegi barátomat, de kiöltek belőlem mindent. Ettől féltem mindig. Hogy mire megtalálom azt az embert, aki őszintén szeret, és a világot érdemli, és megérdemelné a szeretetemet, képtelen leszek szeretni. Sajnos ez valóra is vált. 

Ennyit erről, lesz, ami lesz. R-t még nem tudom elengedni, talán soha többet nem is fogom tudni, de ki tudja, az élet tele van meglepetésekkel, a kurva anyját. 

Ugorjunk. Az érettségi után 2020 októberében elkezdtem egy OKJT. Gyógyszertári asszisztens. Ironikus egy gyógyszerfüggőtől, tudom, de érdekel, és élvezem. Most december hatodikán fogok záróvizsgázni. Már elterveztem mindent. Úgy volt, hogy jövőre jelentkezem az orvosira ( ÁOK-pszichiáter, vagy ÁOK- gyógyszerész, esetleg még a BTK - pszichológia is szóbajöhet. ) De végül úgy döntöttem, hogy egy évet kihagyok, dolgozni fogok, hogy összegyűjthessem a pénzemet a nyelvvizsgára, és a biosz - kémia emeltre, valamint a korrepetálásomra. Ezért valószínűleg 2023 lesz az az év, amikoris felvételizni fogok. Rettentő nehéz utat választottam, de engem mindig az éltetett, hogy segíthessek az embereken, hogy valamennyire jobb hellyé tegyem ezt a világot. Már csak ezért élek. 

A lelkiállapotomról meg csak annyit, hogy visszaestem elég rendesen, úgy kapkodom a bogyókat, mintha cukorkák lennének, és menekülök a fájdalom elől. Menekülök a gondolataim elől, menekülök saját magam elől. De próbálkozom. Őszintén, könnyebb lenne mindent itt hagyni, és feladni, de rá vagyok kényszerítve arra, hogy éljek. Ez már többé nem opció. Így eldöntöttem, hogy ha már életben maradok, akkor rendesen csinálom. Még akkor is, ha sosem leszek igazán boldog. A fájdalom jelenleg megöl, nem tudom mit tegyek, de már semmi sem segít. Megpróbáltam mindent, végig is követhettétek, hiszen mindent leírtam már. Már minden rajtam múlik. 

Két lehetőségem van. Vagy tovább harcolok, vagy meghalok. Én már nem ígérek semmit, elegem van az ígéretekből. 

Most fogom tölteni a huszonegyet szept.25-én, és sosem gondoltam volna, hogy 7 öngyilkossági kísérlet után megélem majd ezt a kort. Rettentően fura, nyomasztó, és rettenetesen fáj, hogy még most sem tartok sehol. Tanulok, de csak ennyire  vagyok képes. Egész életemben kerestem körülbelül 13.500 forintot, és már minden barátnőm talált munkát, a párkapcsolataik tökéletesek, az életük is. Boldogok. Irigylem őket. Életemben először szar barátnak érzem magam. Már képtelen vagyok elfogadni azt is, hogy az élet ennyire gecire igazságtalan. Egész életemben csak segíteni szerettem volna mindenkinek, nem vagyok egy szar ember, és azt érzem, hogy inkább én érdemelném meg azt, ami nekik megvan. De csak a fájdalmat, a megaláztatást kaptam mindenkitől, és most teljesen elvesztem, hiába vannak terveim. 

Elvesztem. Hiányzik. Bűntudatom van, a barátom jobbat érdemel. Szeretném szeretni. Nem akarom irigyelni a barátaimat. Dolgozni szeretnék. Szeretnék segíteni a szüleimnek. Nem akarok már többet szenvedni. Elég volt.