an unhappy nation makes great artists

 

 

 

\\ Login \\ Animes \\ Movies \\ Series \\ Critics \\ 

Mi a szar ez? " Teljesen jogosan fordulhat meg az esetleges idelátogatók fejében ez a csodálatos megfogalmazási alapokon nyugvó, szemetgyönyörködtető, ám mégis egyszerű, de nagyon lényegretörő kérdés. Csak egyénenként, esetenként néhol kultúráltabban. Úgy hiszem, hogy mindenki megérdemel egy saját világot. Egy olyat, ahol kiadja magából a feszültséget, és az olyan szintű örömöt, amit saját magában már teljességgel képtelen feldolgozni. Ez az én világom. Itt minden az én szemeimen keresztül történik

 

Rossz ember vagyok, de ezen változtatok, megváltozom. Ez volt az utolsó ilyen eset. Mostantól tiszta leszek, kihúzom magam, és az életet választom. Már alig várom. Olyan leszek, mint maguk. Lesz állásom, családom, rohadt nagy TV-m, mosógépem, kocsim, CD lemezem, elektromos konzervnyitóm, jó egészségem, alacsony koleszterinszintem, biztosításom, jelzálogom, első otthonom, szabadidőruhám, háromrészes öltönyöm, kvízjátékom, szemét kajám, gyerekeim, séták a parkban, rendes munkaidő, golfpartik, kocsimosás, elegáns kardigánok, családi karácsony, rendes nyugdíj, adómentesség, csatornapucolás, és a végén, ha már nincs semmi, a halál

 

Nyitás: 2017. 08. 18
Az oldal kinézetei a kezdetektől.
Zárás, szünet: Nem tervezett.
Ha van, miért? -
Az oldal témája: Személyes blog
A szerkesztő neve: Ocean
Ajánlott böngésző(k): Google Chrome
A CSS kód forrása: pometo.gp
Tárhely: kllccnxtrm.tumblr.com \ privát hozzáférés \

 

Ez a kis részleg az ún. testvéroldalaknak van fenntartva, ide nem jelentkezhetsz. 

 

Tulajdonképpen ők a kedvenc oldalaim birtokosai, illetve "cseréim" csúnya szóval kifejezve. Egy csodálatos közösség, és mindig benézek hozzájuk, ha időm éppen engedi. Jelentkezni a chatben szabad. 


 
The Infamous Middle Finger
illatok a párnán meg pár esőcsepp

#16. A múlt

2017.11.16. 07:55, Ocean 💮
♫ Tirpa - Két vállal a Földön

Egy ideje nem írtam, nem is jártam erre. És nem azért, mert nem tudtam volna, vagy nem akartam. Egyszerűen csak nagyon rossz dolgok történtek velem az utóbbi két hétben, és rá is jöttem valamire saját magammal kapcsolatban, amitől kicsit máshogyan látok. Idő kellett, hogy megbékéljek magammal, hogy lenyugodjanak a kedélyek, és hogy valamelyest helyrejöjjek. Akármennyire is erős vagyok, vannak helyzetek/történések, amik engem is megtörnek, és idő kell a "regenerálódáshoz". Most úgy gondolom, hogy itt az ideje annak, hogy leírjak mindent. Őszintén hiszem, hogy ez majd hozzásegít a gyógyuláshoz. Nem akarok megértést, nem akarom már többé, hogy meghallgassanak. Kurvára mindegy, ha tovább görgetsz ezen, nem számít. Magammal akarok dűlőre jutni, nem várom el senkitől, hogy megvívja a csatáimat, és többé már azt sem szeretném, ha segítenének benne, mert igenis van az az idő, amikor rá kell jönni arra, hogy a saját harcodat nem ruházhatod át másra. Vannak emberek, akik támogatnak, szeretnek, de ennél többet senki sem nyújthat. Ezt valahogy mindig is tudtam valahol mélyen, de sosem volt elég erőm ahhoz, hogy magamban intézzek el dolgokat. Szóval itt az ideje.

A családom tipikusan az a család, ami nagyon sok rosszat megélt már, de mégis feldolgoztuk valahogyan, mert muszáj volt. Mindenki nagyon erős, csak időközben annyira erősek lettek, hogy az érzelmek teljesen háttérbe szorultak. Megszülettem 2000. Szeptember 25-én. Még mamáéknál laktunk, a szüleim dolgoztak 0-24, hogy minél hamarabb elköltözhessünk, és elkezdhessük a saját kis életünket. Rám elég kevés idő jutott, de ezt mindig is értettem, és tudtam, hogy erről nem ők tehetnek, hanem egyszerűen ez ha tetszik, ha nem, így alakult. 4 éves koromig kimutatták felém a szeretetet, én voltam a minden, és ez tök jó volt. Apámmal nagyon jó kapcsolatom volt, tipik apás gyerek voltam, minden szép és jó volt. Aztán megszületett a középső húgom. Onnan már csak annyit vettem észre, hogy ahogy növök fel, csak tárgyakat vesznek nekem, ezzel próbálták kompenzálni azt, hogy nem kapok elég szeretetet. A családom szemében megszűntem létezni. Ez a "kiskutyaeffektus." Csak addig szeretjük a gyereket, ameddig kicsi. Innentől már senki nem foglalkozott velem. Mindent megkaptam, amit kiejtettem a számon, de a legfontosabbat, amit még én sem mondtam, azt már nem. Az, hogy nem volt senkim erősen kihatott a szocializálódásomra is. Nálam már óvodában elkezdődött a kiközösítés, hiába voltam egy teljesen átlagos visszahúzódó kislány, senki nem kereste a társaságomat. A kisáltalános iskolás éveim szörnyűek voltak. A legrosszabb volt mind közül. Szintén nem voltak barátaim, nagyon sokat bántottak a +10 kiló miatt. Sokszor megvertek. És ekkor már annyira rossz volt a kapcsolatom a családommal, hogy itthon is bántottak. " Kövér disznó, fogyjál le. " Sorolhatnám a rondábbnál rondább dolgokat, de nem fogom, mert teljesen felesleges. Nagyon sokszor megvertek az iskolában, és otthon is. Egy kisgyerek voltam, akinek nem volt családja, nem voltak barátai, nem volt senkije, nem volt önbizalma és akárhová ment, mindenhol bántották. Nem volt senkije és semmije, csak a jótanuló titulusa. 8 éves koromban volt az első olyan alkalom, amikor megfordult a fejemben az öngyilkosság gondolata. Ez egy olyan dolog, amit soha nem fogok elfelejteni ameddig élek, még akkor sem, ha szörnyű. Odajött hozzám egy kislány, aki aznap összeveszett a barátnőjével, és neki sem volt a legfényesebb a családiháttere. Beszélgettünk a rossz dolgokról, mint a nagyok. Az élet rossz, nem akarok élni, és a többi. Akkor őt összeszedtem a barátomnak, aztán vele együtt egy másik kislányt is, velük húztam ki azt a 4 szörnyű évet. Habár hiába voltak már barátaim is, ugyanúgy bántottak, ahogy előtte. Nappalokat, éjszakákat sírtam át ezek miatt, mert kegyetlenül fájt. Csak egy kisgyerek voltam, aki megakart halni. Eltelt sok év, sok hónap, sok nap, és mégtöbb perc. A tanulás, a jó eredmények még így is nagyon számítottak, nagyon sokra tartottam akkoriban a tanulást, mert az volt az egyetlen dolog, ami volt nekem, amire támaszkodhattam. Az egyetlen dolog volt, aminek örültem. Boldogságot szinte csak akkor éreztem, ha ötöst kaptam, vagy versenyeken jó eredményt értem el. :) De aztán jött mégtöbb negatív dolog. Már 12 éves voltam. Itthon nagyon rossz volt a helyzet pénzügyileg, anyunak sokszor kellett kölcsönkérnie, sokszor nem tudtuk kifizetni a számlákat, sokszor csak ugyanazt ettük napokig. Szerencsére sosem volt olyan, hogy éheznem kellett azért, mert nem volt mit enni. De nagyon szar helyzetben voltunk. Apámnak ez nagyon fájt, mert nagyon sokat dolgozott, csak este volt itthon mindig. Nem iszik soha, de annyira szarul volt emiatt, hogy 1x egy barátjával elmentek inni. Úgy jött haza, hogy alig tudott magáról valamit, megverte anyámat, mert úgy gondolta, hogy miatta volt az egész. Én a már akkor 2 húgomat bezártam a fürdőszobába, hogy ne kelljen végignézniük. Én eközben próbáltam szétválasztani őket, anyu elé álltam, hogy inkább engem üssön, stb. Hatalmas érvágás volt ez nekem, és nem ez volt az egyetlen alkalom, mikor láttam, hogy megveri. Sokszor volt az, hogy anyuval elmentünk itthonról mamáékhoz, és ott voltunk napokig. De még itt is képes voltam valamennyire élni. 13 éves voltam. Már volt egy legjobb barátnőm, akivel szinte olyan kapcsolatban voltunk, mintha testvérek lettünk volna. Ő volt az a kislány, akit anno a másik kislányon keresztül ismertem meg. Évekig egymás mellett voltunk. Felvettem az emo stílust, volt saját véleményem a világról, megtanultam kezelni egyes helyzeteket, mert a tény, hogy úgy kellett felnőnöm, hogy nem volt gyerekkorom, megkövetelte magának. A tanulás itt még mindig fontos volt, de már nem annyira, mint ezelőtt. Egyszer elmentem egy versenyre, ami pontosan 1 versmondó verseny volt, világ életemben imádtam a verseket, talán innen eredeztethető az, hogy még most is a szerelmeim. A versenyen sajnos leblokkoltam, ott is közrejátszott az "előéletem", nem tudtam nyilvánosság előtt beszélni, és ez egy nagyobb verseny volt. Nagyon sokat készültem rá, egy nagyon hosszú versről volt szó. Francois Villontól az Ellentétek volt ez pontosan. Nagyon sokszor elakadtam, mert féltem, mert rettegtem. Nem értem el helyezést, és hozzá is tették, hogy sajnálják, mert ez egy gyönyörű vers, és ha elakadás nélkül elmondom, akkor az előadásmód is tökéletes lett volna, lazán elérhettem volna az első helyet is. Nagyon rossz kedvvel mentem haza ezután, aztán apám bedobott egy olyat, hogy azért, mert XY jobb volt nálad, ne vergődj. Az volt az első alkalom, hogy kb idegösszeomlást kaptam, törtem zúztam, aztán még meg is vert. Ez volt az a pillanat, ahol rájöttem, hogy akármit is csinálok, soha nem lesz elég jó, és ebből eljutottam arra a következtetésre is, hogy semminek nincs értelme. Ha jó jegyeket hoztam akkor sem kaptam dicséretet, ha jó eredményt értem el versenyeken, akkor sem. Már minden mindegy volt. A tanulmányi eredményeim elkezdtek leromlani, elég erősen magamba fordulóvá váltam, de suliba még bejártam, meg azért még próbáltam összetartani magam, amennyire csak tudtam. Eljött 2013 nyara. Egy napon úgy ébredtem hirtelen, hogy utálok mindent, nem akarok felkelni, nem akarok élni, elegem van mindenből. Ezt a napot sem felejtem el soha, mert itt kezdődött minden. Depressziós lettem. Ugyanolyan rossz kapcsolatom volt itthon mindenkivel, az öngyilkosságot még csak tervezgettem, szervezgettem, utánanéztem a módjainak, mit lehetne tenni, mit nem, mit érdemes, meg mivel baszok rá, ha esetleg nem sikerülne. 3hónapon keresztül nem mentem sehová, a szobámból sem mentem ki, 11 kilót fogytam a depresszió miatt. Egyetlen menedékem az internet volt, függő voltam. Az ask.fm-en megismertem Rolit, akivel még mindig tartom a kapcsolatot, az első ember volt az életemben, aki megértést adott, aki nagyon sokat segített, és akit első igazi barátomnak tartottam. Neki is köszönhető az, hogy akkor még nem kezdtem el az öngyilkossággal kapcsolatos pályafutásomat. Egész életemben hálás leszek neki ezért. 14 éves lettem, megismertem egy fiút, akivel nagyon sokat beszélgettem, és bármennyire is szar volt az életem, mikor vele beszéltem minden olyan más volt, még talán ki is merem jelenteni, hogy boldog voltam. Vele is nagyon sok rossz történt, azt éreztem, hogy ő szintén megért, és a többi jóság. Edöntöttük, hogy na akkor összejövünk, nem foglalkozunk semmivel. Távkapcsolat volt ez egyébként. Én vidéken éltem/és élek is ugye, ő pedig BP-n. Viszont találkoztunk, mindent megtettünk, hogy jó legyen ez az egész, hogy kapcsolatnak lehessen nevezni. Hatalmas bizalmiproblémáim voltak, nem bíztam előtte senkiben ilyen szinten. Nagyon szar kapcsolatunk volt amúgy, ő is mérgezett úgy, hogy nekem fogalmam sem volt róla. Kihasznált, olyan dolgokra vett rá, amivel ennél jobban is tönkretehetett volna. Hányinger dolgokat művelt velem. 2 évig voltunk együtt. Hogy hogy lett vége? Megcsalt az egyik gyerekkori barátnőjével. És nem tőle, hanem a csajtól tudtam meg, aki egy patkány, mert pontosan az volt a célja, hogy szakítsak vele, és rámozdulhasson. Mikor megtudtam, hogy mi történt teljesen elszállt az agyam, úgy éreztem, hogy felkerült az a bizonyos pont az i-re. Sokkot kaptam, odakint szakadt az eső, kimentem egy szál pólóban, áztam, de egyszerűen nem volt jobb. Akkor sem voltam észnél. Bevettem 1 doboz xanaxot, elsötétült minden. Másnap arra ébredtem, hogy mentősök keltegetnek, de egyáltalán nem voltam észnél, csak sírtam. Olyan szinten tönkre voltam már, hogy egyszerűen teljesen tehetetlennek éreztem magam. Nem akartam élni. Hallani sem akartam az iskoláról, az emberekről, a családomról, senkiről, és semmiről. Úgy éreztem magam, mintha egy 4x4-es szobában lennék bezárva. Ha volt velem valaki, akkor is egyedül éreztem magam. Teljesen kiszakadtam az életből. Rájöttem nagyon sok dologra, rájöttem, hogy az élet az ilyen. Tele van patkány emberekkel, és ezellen semmit nem tehetek. Bevittek az ügyeletre, kimosták a gyomromat, és nagy harcok árán nem kellett bevonulnom a pszichiátriára. Persze lehet jobb lett volna, de anyámnak fontos volt a saját méltósága és a szülői méltósága. Nem akarta, hogy híre keljen mindannak, hogy mi történt velem, vagy hogy mi történik velem egyáltalán. Hazamentem, senki nem tudott a valódi indokról, hogy nem egyetlen egy ember miatt voltam képes erre, hanem ez már nagyon sok történés végeredménye volt. Akárhogy magyaráztam, a szüleim nem látták be, hogy hibásak. Nem akarták elfogadni a tényt. Fél évig minden helyrejött, rendesek voltak velem, jobb volt így valamivel, de még mindig nehéz volt. Elkezdtem a középiskolát, sajnos a szar tanulmányi eredményeim miatt csak egy szar hírű szakközépiskolába vettek fel, ez is nagyon fájt akkor. Megint nem volt egyetlen barátom sem. A lány, akivel évekig testvéri viszonyt ápoltam ellenem fordult, és így ismét nem maradt senkim/semmim, csak az internet. Rolin keresztül megismertem Márkot, és ő az az ember az életemben, akinek eddig a legtöbbet köszönhetek. Nem csak megértést adott, hanem tanácsokat is. A középsuliban már teljesen más voltam, bekerültem egy társaságba, akiket nagyon szerettem. Úgy éreztem kihúztak a szarból, kb fél évig jó is volt minden. Jóban - rosszban mellettem voltak, aztán ott is elkezdődött a kiközösítés. Egy idő után elegük lett abból, hogy depressziós vagyok, és nem voltak hajlandóak többet foglalkozni velem. Egy ember volt ebből a társaságból teljesen más, mint a többiek. Ő a legjobb barátnőm, Laura. :) Tehát annak a szarfészeknek valamilyen szinten hálás is vagyok azért, mert őt megismertem. :D Laurán keresztül megismertem a többi barátomat, Patit ( Laura unokatestvérét ), és Mátét, aki kb olyan, mintha a testvérem lenne. Ők hárman azok, akik több, mint 3 éve mellettem vannak a szarban, a jóban, mindig. Kilencedikben teljesen átlagos tanulmányi eredményeim voltak, köszönhető volt ez annak, hogy a barátaim segítettek felállni a padlóról. Kurva sokat ittam, buliztam, elkezdtem cigizni, elkezdtem "élni". Tizedikben, 16 évesen megismerkedtem a szerelmemmel, és már fél éve együtt vagyunk. Akkor úgy láttam, hogy helyrejött az életem, végre minden jó, és nincs semmi, ami megállítson. :) Voltak barátaim, volt barátom, a családomat meg már leszartam. Persze ezek olyan traumák, amik soha nem fognak eltűnni, életem végéig cipelni fogom a keresztet, tehát akárhányszor kiütöm magam, és akárhányszor részeg vagyok, mindig fulladásig bőgök, meg ilyenek. De ez tök mindegy, ezekre úgysem emlékszem. De sajnos nincs vége ennyivel. 10.év végén megbuktattak matekból, ez sajnos azért volt, mert a tanár is egy fasz volt, meg én is, mert csak a bulival foglalkoztam, meg egyszerűen annyira jól esett, hogy nem vagyok egyedül, hogy soha nem volt elég belőle. Kurva sokat is lógtam, annyi hiányzásom volt, hogy szerintem az iskolában nekem volt a legtöbb, tehát majdnem ki is rúgtak, csak sikerült kimásznom a szarból. :D Az "életre" rámant az egész évem, és az eredményeim is. Azóta viszont iskolát váltottam. Elegem volt a tinidrámákból, elegem volt az odajáró emberekből, és elegem volt a nyomorék tanártól, akinek hatalmas elvárásai voltak, de tanítani nem tudott. Így otthagytam. Már esti tagozaton járok gimnáziumba. Itthon nagyon sokáig kaptam érte a lebaszást, meg a már tök megszokott dolgokat, hogy egy iskolát nem tudok elvégezni, szánalmas vagyok, főleg apámtól. De ezeken lazán túltettem / túlteszem magam. Most viszont beköszöntött ismét a szar időszak. Akármikor nálam volt a barátom mindig a veszekedést hallgatta, azt, hogy apám hogy szégyenít le előtte, meg néha 1-2 beszólást is kapott tőle. Úgy döntöttem, hogy többet nem fogom idehozni, majd megoldjuk máshogy. Most van a legrosszabb / legnehezebb időszakom eddigi életem során. Azt, hogy most megint így érzem magam az az esemény váltotta ki, hogy kb 5 napja barátom előtt lehordott minden szarnak, folyamatosan azt hajtogatta, hogy  alkoholista kurva vagyok, etc. Itt kicsit megint megtörtem. Eddig is fájt mindig, hogy nincs normális apám, hogy soha nem volt gyerekkorom, mint mondtam, ezek örökre bennem lesznek, egészséges felnőtt sosem lesz belőlem. De 17 éven keresztül tűrtem. 17 évig szenvedtem. Pár napja kitört belőlem, hogy nem bírom tovább, és annyira lent voltam, hogy az utóbbi 4 napban minden egyes nap 5xanaxot toltam be naponta, hogy ne érezzek semmit, hoy ne legyek még észnél se. 1-2 napja eldöntöttem ,hogy eldobok magamtól mindenkit, és megölöm magam, feladom végleg. Teljesen összetörtem. Már készültem is, hogy bedobjam az összes gyógyszert, amit találok, tökmindegy miaz. De sajnos "megmenekültem" nagybátyám pont akkor lépett be az ajtón, mikor mindezt megakartam csinálni. Aznap beszélgettem vele erről, és a végén eldöntöttem, hogy ha más nem is, leülök anyuval is beszélgetni, aztán majd lesz valami. Kérek segítséget, még adok magamnak egy utolsó esélyt az életre. Viszont az kiderült, hogy tévedtem. Nem depresszióval küzdök, hanem borderline személyiségzavarral, ami kb a pokollal egyenlő. Már olyan szinten elmélyültek a problémáim, hogy nem szimpla depresszióról beszélünk. Most sem vagyok jól, de eldöntöttem, hogy felállok. Hosszútávú célok most egyáltalán nem segítenek, kisebb dolgokat keresek, amiktől azonnal jobban tudom érezni magam. Pénteken megyek megcsináltatni az angelbiteomat, decemberben varrnak, a közeljövőben pedig átfestetem a hajamat is. Minden egyes nap megküzdök magammal, és próbálok helyrehozni mindent. Nem a sajnálat miatt írtam ezt le, engem kurvára ne sajnáljon senki, szimplán kiakartam írni magamból mindent, hogy könnyebb legyen megbirkózni a jelenlegi állással. Helyre fogok jönni, nem adom fel, csak idő kell mindenhez. Szurkoljatok, azt elfogadom, jól is jön. 

1 hozzászólás
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
Idézet
2017.11.17. 16:26
[XIII]

Remélem, hogy nemsokára jobban leszel Vani...


Köszönöm szépen. :) Igyekszem, de elég nehezen megy. 
OCEAN

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre