Hihetetlen egyébként, hogy az oldalt még 17 évesen indítottam el, de már eltelt egy újabb év, és akkor itt vagyok egy csomó új dologgal, eseménnyel, és tapasztalattal. Illetve végre sikerült életben tartanom egy blogot, és nem adtam fel az írást sem. Büszke vagyok magamra amúgy.

Őszintén szólva akármennyire is gyászosan és tragikusan, és szomorúan hangzik, egyáltalán nem ünnepeltem meg, nem történt semmi érdekes, kaptam pár köszöntést nyilván családtagoktól, és közeli hozzátartozóktól, de valami elbaszottul búskomor voltam emiatt. Nem így terveztem, de hát ugye lófasz, már megtanultuk, hogy semmi sem alakul úgy, ahogy tervezzük, maximum az esetek 0.01%-ában.

Szóval iszonyatosan szomorú voltam, még lőttem is snapchaten egy videót hogy hát születésnapi filter meg ilyenek, akkor ezt már nem hagyom ki úgy sem, hogy kb képes lennék felvágni az eremet. Ebből is viccet csináltam egyébként szokásszerűen, és hát itt is van a pár másodperces csoda, ami megtekinthető a youtubeon, szerintem mindent elmond. Meg amúgy itt van még egy szar depresszív, de megható kép arról, hogy életem szerelme legalább ezen az elbaszott napon is mellettem volt. A tökéletes cenzúráért nem vállalok felelősséget, és semmi mást sem.

Jó elismerem dramaqueen vagyok, de azért nyilván tudjátok ez nagydurranás általában, meg mérföldkő az ember életében, én meg alapjáraton imádom az ilyesmiket, tipikusan az az ember vagyok akinek lételeme eltúlozni mindent és nagyon extra, és akármi is legyen az indok, nagyon - nagyon szeretek ünnepelni. Szóval tényleg nagyon szomorú voltam, de azóta sikeresen tovább is léptem egyébként, és jelentem életben vagyok, nem haltam bele. Köszönöm szépen a figyelmet. Mégegyszer: szar volt, nem ünnepeltem meg, de legalább szar volt. Meg szar is volt.

De legalább kaptam egy menő pólót.

Itt is szeretnék elnézést kérni a telefosott bödön szintjén lévő cenzúráért, de a tokám nem volt fotogén a kép elkészültekor, így ezt tartottam a legjobb megoldásnak, és tökéletesen tükrözi, hogy mennyire maximalista vagyok egyébként.

A két barátnőmtől kaptam egy csokor virágot, csokit ( természetesen kizárólagosan csak azért, hogy hízzon a picsám ) és 2 üveg bort, amit el is fogyasztottam önnön magammal egyes-egyedül és később kihánytam tőle a belemet is. Well, akkor megígértem magamnak, hogy soha többé nem iszok meg 2 üveg bort egyedül, mert egyrészt geci szar depresszív állapotokba kényszerít, másrészt nincs kedvem többet érvelni, mert ez pont elég. Szóval senkinek nem ajánlom az otthoni lonely alkoholizálást, a végén nem sül ki semmi jó belőle. Szerencsére az exemet nem tudtam felhívni elküldeni a kurva anyjába, de amúgy se tudnám, mert plottwist, hogy annyira kiakasztottam a haversrácot, és annyira rosszul jött ki a végére a már nem létező kapcsolatunk, hogy még a számát is lecserélte. Ha bárki megkérdezi melyik teljesítményemre vagyok a legbüszkébb az életemben, ez lesz rá a válaszom. De szerintem ténylegesen ez az, úgyhogy nem elég, hogy jó poén, még igaz is.

Amikor már végleg feladtam, és elfáradt a lelkem az egésznapos facebook felköszöntések megválaszolását, és a családtagokkal való találkozást követően, ledőltem aludni mert esküszöm lefárasztott lelkileg maga a tény, hogy ilyen szarul alakult, bár amúgy örültem ezeknek az apróságoknak és tényleg értékeltem őket, és ne is értsen félre senki, hálás vagyok, amennyire csak lehetek érte, szóval ennyi pozitívum azért volt benne. Illetve még két dolog:

Miután lefeküdtem aludni arra ébredtem, hogy keresztanyámék is benéztek hozzám, és valami hihetetlenül jól esett, hogy gondoltak rám, meg az ajándék is gyönyörű, és imádom, és egy vagyonba is kerülhetett, szóval nem győztem eléggé megköszönni.

Azt hiszem ez dobott fel a nap végére, és ez esett a legjobban. Nem azért mert drága ajándék, hanem sokkal inkább azért mert szerintem nagyon szép, én meg imádom a szép dolgokat.

Valamint hamarosan ezt a csodát is feltetováltatom magamra kisebb változtatásokkal.

Tehát összességében egyébként nagyon hálás voltam minden egyes embernek, aki gondolt rám, és felköszöntött, és az ajándékoknak is nagyon örültem, de valahogy rányomta a bélyegét erre a napra az, hogy nem ünnepeltem meg úgy, ahogyan szerettem volna, és nagyon sok embert elveszítettem ebben az évben. Viszont valószínűleg majd valamikor bepótolom, vagy ha nem is, akkor a következő talán jobb lesz majd. De jobbnak tartom úgy, hogy ha a továbbiakban már inkább nem tervezek előre.